I began working as a caregiver in 1986 at the infant home founded by Emmi Pikler. Since 2009, I have been the lead early childhood educator of one of the children's groups at the Pikler Nursery.

For me, the Pikler approach is a natural way of thinking, as it has shaped everything I have learned about young children's development, their care, and their education. My responsibilities include mentoring and supporting young colleagues who are at the beginning of their professional careers, accompanying them in their practical work, and helping them develop their skills.

I also take an active role in preparing written materials that contribute to the continuous improvement of the quality of caregiving. In addition, I work as an instructor in the training programs organized by the Pikler House.

My professional relationship with Anna Tardos, which I can perhaps also describe as one of deep respect and friendship, developed gradually over several decades. In my presentation, I would like to recall the ideas, observations, insights, and pieces of advice that have been especially meaningful to me and that I had the privilege to experience and learn throughout our shared professional journey.

Anna always kept the young child at the centre of her attention. It was important to her that we, as caregivers, truly recognised everything a young child knows and is capable of. She could be strict when it was in the children's best interests, but she was equally generous with her appreciation when she saw children who were cheerful, active, and thriving within their group.

She always enjoyed listening to our stories about the children and was genuinely interested in their experiences. She often continued reflecting on these stories and, when we met again days later, would return to a situation we had discussed previously. She taught us to marvel at children because she herself never stopped doing so.

At the same time, she believed that learning was mutual: not only did we learn from her, but she also learned something new every day—from the children and from us, the caregivers. She often spoke of the "art of caregiving" that she saw in the way we were together with the children. She was proud of this, and I hope she could also take pride in herself, because the high-quality care provided by the caregivers at the Pikler House is, in no small part, the result of Anna's life's work.

1986-ban kezdtem gondozónőként dolgozni a Pikler Emmi által alapított csecsemőotthonban. 2009-től a Pikler bölcsődében, az egyik gyermekcsoport vezető kisgyermeknevelője vagyok. Számomra a pikleri gondolatok természetesek, hiszen ezen gondolatok mentén tanultam meg mindazt, amit tudok a kisgyermekek fejlődéséről, a róluk való gondoskodásról és nevelésről. Feladataim közé tartozik a fiatal, kezdő kollégák tanítása, a gyakorlatban végzett munkájuk kisérése és támogatása. A gondozónői munka minőségének folyamatos jobbá tételéhez szükséges írásos anyagok készítésében aktív szerepet vállalok. A Pikler Ház által szervezett képzésekben oktatóként veszek részt.

Tardos Annával több évtizedes szakmai és talán mondhatom: tiszteletteljes, baráti kapcsolatunk fokozatosan alakult ki. Előadásomban szeretném felidézni azokat a számomra nagyon fontos, tartalommal megtöltött fogalmakat, megfigyeléseket, meglátásokat, tanácsokat, melyeket az Annával közös utunkon tapasztalhattam és tanulhattam meg. Anna, elsődlegesen a kisgyermeket tartotta szem előtt, fontos volt számára, hogy megláttassa velünk, kisgyermeknevelőkkel azt, hogy mi mindent tud, mi mindenre képes egy kisgyerek. Anna a gyerekek érdekében tudott szigorú lenni, de elismerését is kifejezte akkor, ha azt látta, hogy a csoportban életvidámak, tevékenyek a gyerekek. Mindig élvezte, ha a gyerekekről meséltünk neki, szerette a róluk szóló történeteket, melyekről gyakran tovább is gondolkodott és napokkal később, ha találkoztunk visszatért egy-egy korábban elmondott esetre. Megtanított minket rácsodálkozni a gyerekekre, hiszen ő maga is folyamatosan így tett. Közben pedig azt vallotta, hogy nem csak mi tanulunk tőle, hanem ő is tanul mindig valami újat, a gyerekektől és tőlünk, kisgyermeknevelőktől is. Sokszor elmondta, hogy a „gondozás művészetét” látja abban, ahogyan együtt vagyunk a gyerekekkel. Büszke volt erre, és remélem egy kicsit magára is, hiszen abban, hogy egy kisgyermeknevelő a Pikler házban minőségi módon gondoskodjon a rábízott gyerekekről, Anna munkája is benne van. 

1986 begann ich als Pflegerin im von Emmi Pikler gegründeten Säuglingsheim zu arbeiten. Seit 2009 bin ich leitende Kleinkindpädagogin einer Kindergruppe in der Pikler-Kinderkrippe.

Für mich ist die Pikler-Pädagogik selbstverständlich, denn auf ihrer Grundlage habe ich alles gelernt, was ich über die Entwicklung kleiner Kinder sowie über ihre Betreuung und Erziehung weiß. Zu meinen Aufgaben gehört die Anleitung und Begleitung junger Berufseinsteigerinnen und -einsteiger sowie die Unterstützung ihrer praktischen Arbeit.

Außerdem arbeite ich aktiv an der Erstellung schriftlicher Materialien mit, die der kontinuierlichen Weiterentwicklung der Qualität der Pflege und Betreuung dienen. Darüber hinaus bin ich als Dozentin in den vom Pikler-Haus organisierten Fortbildungen tätig.

Die professionelle Beziehung zu Anna Tardos, die sich vielleicht auch als von gegenseitigem Respekt und Freundschaft geprägt beschreiben lässt, entwickelte sich über mehrere Jahrzehnte hinweg. In meinem Vortrag möchte ich an jene Gedanken, Beobachtungen, Erkenntnisse und Ratschläge erinnern, die für mich von besonderer Bedeutung waren und die ich auf unserem gemeinsamen Weg mit Anna erfahren und lernen durfte.

Für Anna stand stets das kleine Kind im Mittelpunkt. Es war ihr wichtig, uns als Kleinkindpädagoginnen und -pädagogen zu zeigen, was ein kleines Kind alles weiß und wozu es fähig ist. Im Interesse der Kinder konnte sie durchaus streng sein, zugleich brachte sie aber auch ihre Anerkennung zum Ausdruck, wenn sie sah, dass die Kinder in ihrer Gruppe fröhlich, aktiv und voller Lebensfreude waren.

Sie hörte unseren Geschichten über die Kinder immer mit großer Freude zu und interessierte sich aufrichtig für ihre Erlebnisse. Oft dachte sie über diese weiter nach und kam Tage später bei einem erneuten Treffen auf eine zuvor erzählte Begebenheit zurück. Sie lehrte uns, über Kinder zu staunen, weil sie selbst nie aufgehört hat, dies zu tun.

Gleichzeitig war sie überzeugt, dass Lernen auf Gegenseitigkeit beruht: Nicht nur wir lernten von ihr, sondern auch sie lernte immer wieder Neues – von den Kindern und von uns Kleinkindpädagoginnen und -pädagogen. Oft sprach sie von der „Kunst der Pflege“, die sie in der Art und Weise sah, wie wir mit den Kindern zusammen waren. Darauf war sie stolz, und ich hoffe, auch ein wenig auf sich selbst, denn dass im Pikler-Haus Kinder mit hoher Qualität begleitet und betreut werden, ist auch ihrem Wirken zu verdanken.

Comencé a trabajar como cuidadora en 1986 en el hogar infantil fundado por Emmi Pikler. Desde 2009 soy la educadora principal de uno de los grupos de niños de la Guardería Pikler.

Para mí, el enfoque Pikler forma parte de mi manera natural de trabajar, ya que fue a través de estos principios como aprendí todo lo que sé sobre el desarrollo de los niños pequeños, su cuidado y su educación. Entre mis responsabilidades se encuentra la formación y el acompañamiento de colegas jóvenes que inician su trayectoria profesional, apoyándolos en su trabajo práctico.

También participo activamente en la elaboración de materiales escritos destinados a la mejora continua de la calidad del cuidado. Además, colaboro como formadora en los cursos organizados por la Casa Pikler.

Mi relación profesional con Anna Tardos, que quizá también pueda describirse como una relación de profundo respeto y amistad, se fue desarrollando gradualmente a lo largo de varias décadas. En esta ponencia me gustaría recordar las ideas, observaciones, reflexiones y consejos que han sido especialmente valiosos para mí y que tuve la oportunidad de aprender durante nuestro camino compartido.

Para Anna, el niño pequeño siempre ocupaba el lugar central. Era importante para ella que nosotros, como educadores de la primera infancia, fuéramos capaces de reconocer todo lo que un niño pequeño sabe y todo aquello de lo que es capaz. Sabía ser exigente cuando era por el bien de los niños, pero también expresaba su reconocimiento cuando veía a niños alegres, activos y felices dentro de su grupo.

Siempre disfrutaba escuchando nuestras historias sobre los niños y mostraba un interés sincero por ellas. A menudo seguía reflexionando sobre lo que le habíamos contado y, días después, retomaba alguna situación que habíamos comentado anteriormente. Nos enseñó a maravillarnos con los niños porque ella misma nunca dejó de hacerlo.

También defendía que el aprendizaje era mutuo: no solo nosotros aprendíamos de ella, sino que ella también aprendía continuamente de los niños y de nosotros, los educadores. Con frecuencia hablaba del «arte del cuidado», que veía reflejado en la manera en que convivíamos con los niños. Se sentía orgullosa de ello, y espero que también pudiera sentirse orgullosa de sí misma, porque la atención de calidad que ofrecen los educadores en la Casa Pikler también lleva la huella de su trabajo.

Comecei a trabalhar como cuidadora em 1986 no lar de bebés fundado por Emmi Pikler. Desde 2009 sou educadora de infância responsável por um dos grupos de crianças da Creche Pikler.

Para mim, a abordagem Pikler é algo natural, pois foi com base nestes princípios que aprendi tudo o que sei sobre o desenvolvimento das crianças pequenas, os seus cuidados e a sua educação. Entre as minhas responsabilidades está a orientação e o acompanhamento de colegas mais jovens em início de carreira, apoiando o seu trabalho na prática.

Participo também ativamente na elaboração de materiais escritos que contribuem para a melhoria contínua da qualidade dos cuidados. Além disso, sou formadora nos cursos organizados pela Casa Pikler.

A minha relação profissional com Anna Tardos, que talvez também possa descrever como uma relação de profundo respeito e amizade, foi-se construindo gradualmente ao longo de várias décadas. Nesta apresentação, gostaria de recordar as ideias, observações, reflexões e conselhos que foram especialmente importantes para mim e que tive a oportunidade de aprender ao longo do nosso percurso comum.

Para Anna, a criança pequena estava sempre no centro de tudo. Era importante para ela que nós, educadores de infância, conseguíssemos reconhecer tudo aquilo que uma criança pequena sabe e de que é capaz. Sabia ser firme quando isso era do interesse das crianças, mas também fazia questão de expressar o seu reconhecimento quando via crianças alegres, ativas e felizes no seu grupo.

Gostava muito de ouvir as nossas histórias sobre as crianças e interessava-se genuinamente por elas. Muitas vezes continuava a refletir sobre essas histórias e, dias mais tarde, voltava a falar de um episódio que lhe tínhamos contado. Ensinou-nos a maravilharmo-nos com as crianças, porque ela própria nunca deixou de o fazer.

Ao mesmo tempo, acreditava que a aprendizagem era mútua: não só nós aprendíamos com ela, como ela também aprendia continuamente com as crianças e connosco, educadores de infância. Falava frequentemente da «arte de cuidar», que via na forma como estávamos com as crianças. Sentia orgulho nisso e espero que também pudesse orgulhar-se de si própria, porque a qualidade dos cuidados prestados às crianças na Casa Pikler também é fruto do trabalho de Anna.

J'ai commencé à travailler comme soignante en 1986 dans la pouponnière fondée par Emmi Pikler. Depuis 2009, je suis éducatrice de jeunes enfants responsable de l'un des groupes d'enfants de la crèche Pikler.

Pour moi, l'approche piklérienne est naturelle, car c'est dans cet esprit que j'ai appris tout ce que je sais sur le développement des jeunes enfants, leur prise en charge et leur éducation. Mes responsabilités comprennent l'accompagnement des jeunes collègues en début de carrière, le suivi de leur pratique professionnelle et le soutien de leur développement.

Je participe également activement à la rédaction de documents destinés à améliorer en permanence la qualité des soins et de l'accompagnement. Par ailleurs, j'interviens comme formatrice dans les formations organisées par la Maison Pikler.

Ma relation professionnelle avec Anna Tardos, que je peux également qualifier de relation empreinte de respect et d'amitié, s'est construite progressivement au fil de plusieurs décennies. Dans cette présentation, je souhaite évoquer les idées, les observations, les réflexions et les conseils qui ont été particulièrement importants pour moi et que j'ai eu la chance de découvrir et d'apprendre tout au long de notre parcours commun.

Pour Anna, le jeune enfant était toujours au centre de son attention. Il était essentiel pour elle de nous faire voir, à nous éducateurs de jeunes enfants, tout ce qu'un jeune enfant sait déjà et tout ce dont il est capable. Elle savait faire preuve de fermeté lorsque l'intérêt des enfants l'exigeait, mais elle exprimait aussi volontiers sa reconnaissance lorsqu'elle voyait des enfants joyeux, actifs et épanouis dans leur groupe.

Elle aimait toujours écouter nos récits sur les enfants et s'intéressait sincèrement à leurs histoires. Il lui arrivait souvent d'y réfléchir encore et de revenir, plusieurs jours plus tard, sur une situation dont nous avions parlé. Elle nous a appris à nous émerveiller devant les enfants, car elle-même ne cessait jamais de le faire.

Elle disait aussi que l'apprentissage était réciproque : nous apprenions d'elle, mais elle apprenait également chaque jour quelque chose de nouveau auprès des enfants et de nous, éducateurs de jeunes enfants. Elle parlait souvent de « l'art du soin », qu'elle percevait dans notre manière d'être avec les enfants. Elle en était fière, et j'espère qu'elle pouvait aussi être fière d'elle-même, car la qualité de l'accompagnement offert aux enfants à la Maison Pikler porte aussi l'empreinte de son travail.