I would like to speak about tenderness in the relationship between adults and children in everyday life and in care. When the adult, in their solicitude, is animated by an authentic intention to invite the baby to take part with them in the different sequences of everyday life, the baby becomes the subject of their attention and care, rather than an object—not even a precious object.

These encounters can be joyful and playful. But for the baby to be able to take part in what is happening to them, a certain calm, an adjusted rhythm, slowness, and delicacy in gestures are necessary. In this way, the baby can in turn contribute to what is happening to them and begin to cooperate.

As simple as it may sound, we are talking about an everyday life that is anything but simple.

Solicitude and the way of doing things arise from and are nourished by a way of being: this is where the notion of tenderness takes on its full meaning. It is an inner state and a way of being with the other that allows the trust placed in the baby’s competencies to be expressed and that humanizes the relationship from the very first moments of life.

Beyond what Lóczy has passed on to us about the presence and care of babies in an institutional setting, tenderness seems to me to be the discreet and essential thread running through Anna Tardos’s legacy.

I will speak about tenderness as a perinatal psychoanalyst, drawing on the tradition of the Budapest psychoanalytic school and particularly on S. Ferenczi.

A felnőtt és a gyermek közötti, a mindennapi életben és a gondozás során megvalósuló kapcsolatokról a gyengédség fogalmán keresztül szeretnék beszélni.

Amikor a felnőttet gondoskodásában az a hiteles szándék vezérli, hogy meghívja a csecsemőt arra, hogy vele együtt vegyen részt az élet különböző történéseiben, a csecsemő figyelmének és a gondozásnak az alanyává válik, és nem tárgyává – még csak nem is egy értékes tárggyá.

Ezek a találkozások lehetnek örömteliek, játékosak. Ahhoz azonban, hogy a csecsemő részt tudjon venni abban, ami vele történik, szükség van bizonyos nyugalomra, hozzá igazított ritmusra, lassúságra és a mozdulatok finomságára. Így ő maga is hozzájárulhat ahhoz, ami vele történik, és elkezdhet együttműködni.

Bármilyen egyszerűnek is tűnik mindez, egyáltalán nem egyszerű mindennapokról beszélünk.

A gondoskodás, a cselekvés módja a létezés módjából ered és abból táplálkozik: itt nyeri el teljes jelentését a gyengédség fogalma. Ez egy belső állapot és egyfajta jelenlét a másikkal, amely lehetővé teszi, hogy kifejeződjön a csecsemő kompetenciáiba vetett bizalom, és amely már az élet első pillanataitól kezdve humanizálja a kapcsolatot.

Azon túl, amit Lóczy a csecsemők intézményi jelenlétéről és gondozásáról ránk hagyományozott, számomra a gyengédség tűnik Tardos Anna örökségének finom, mégis lényegi vezérfonalának.

A gyengédségről perinatális pszichoanalitikusként fogok beszélni, közel állva a budapesti analitikus iskola hagyományához, S. Ferenczi munkásságához kapcsolódva.

Ich möchte über Zärtlichkeit in den Beziehungen zwischen Erwachsenen und Kindern im Alltag und in der Pflege sprechen.

Wenn der Erwachsene in seiner Fürsorge von der authentischen Absicht getragen ist, das Baby dazu einzuladen, gemeinsam mit ihm an den verschiedenen Abläufen des Alltags teilzunehmen, wird das Baby zum Subjekt seiner Aufmerksamkeit und Fürsorge und nicht zu einem Objekt – nicht einmal zu einem wertvollen Objekt.

Diese Begegnungen können freudvoll und spielerisch sein. Damit das Baby jedoch an dem, was mit ihm geschieht, teilhaben kann, braucht es eine gewisse Ruhe, einen angepassten Rhythmus, Langsamkeit und Feinfühligkeit in den Bewegungen. So kann es seinerseits zu dem beitragen, was mit ihm geschieht, und beginnen, mitzuwirken.

So einfach dies auch erscheinen mag, wir sprechen von einem Alltag, der alles andere als einfach ist.

Die Fürsorge und die Art und Weise des Handelns entstehen aus der Art und Weise des Seins und werden von ihr genährt: Hier erhält der Begriff der Zärtlichkeit seine volle Bedeutung. Sie ist ein innerer Zustand und eine Art, mit dem anderen zu sein, die es ermöglicht, das Vertrauen in die Kompetenzen des Babys zum Ausdruck zu bringen und die Beziehung von den ersten Augenblicken des Lebens an zu humanisieren.

Über das hinaus, was uns Lóczy über die Präsenz und die Pflege von Babys in einer institutionellen Umgebung vermittelt hat, scheint mir die Zärtlichkeit der stille und wesentliche rote Faden im Vermächtnis von Anna Tardos zu sein.

Ich werde über Zärtlichkeit als Perinatalpsychoanalytikerin sprechen, in enger Verbindung mit der Tradition der Budapester psychoanalytischen Schule und insbesondere mit S. Ferenczi.

Quisiera hablar de la ternura en las relaciones entre adultos y niños en la vida cotidiana y en los cuidados.

Cuando el adulto, desde su solicitud, está animado por una intención auténtica de invitar al bebé a participar con él en las diferentes secuencias de la vida cotidiana, el bebé se convierte en sujeto de su atención y de los cuidados, y no en objeto, ni siquiera en un objeto precioso.

Estos encuentros pueden ser alegres y lúdicos. Sin embargo, para que el bebé pueda participar en lo que le sucede, son necesarios cierta calma, un ritmo ajustado, lentitud y delicadeza en los gestos. De este modo, puede contribuir a su vez a lo que le sucede y comenzar a cooperar.

Por sencillo que pueda parecer, estamos hablando de una vida cotidiana que no tiene nada de sencilla.

La solicitud y la manera de hacer las cosas surgen de la manera de ser y se nutren de ella: es aquí donde la noción de ternura adquiere todo su sentido. Es un estado interno y una manera de estar con el otro que permite expresar la confianza depositada en las capacidades del bebé y que humaniza la relación desde los primeros momentos de la vida.

Más allá de lo que Lóczy nos ha transmitido sobre la presencia y el cuidado de los bebés en una institución, la ternura me parece el hilo discreto y esencial del legado de Anna Tardos.

Hablaré de la ternura como psicoanalista perinatal, cercana a la tradición de la escuela psicoanalítica de Budapest y, en particular, a S. Ferenczi.

Gostaria de falar sobre a ternura nas relações entre adultos e crianças na vida quotidiana e nos cuidados.

Quando o adulto, na sua solicitude, é movido por uma intenção autêntica de convidar o bebé a participar com ele nas diferentes sequências da vida, o bebé torna-se sujeito da sua atenção e dos seus cuidados, e não objeto — nem sequer um objeto precioso.

Estes encontros podem ser alegres e lúdicos. No entanto, para que o bebé possa participar naquilo que lhe acontece, são necessários uma certa calma, um ritmo ajustado, lentidão e delicadeza nos gestos. Assim, ele pode, por sua vez, contribuir para aquilo que lhe acontece e começar a cooperar.

Por mais simples que possa parecer, estamos a falar de um quotidiano que está longe de ser simples.

A solicitude e a maneira de agir surgem da maneira de ser e são por ela alimentadas: é aqui que a noção de ternura adquire todo o seu sentido. É um estado interno e uma maneira de estar com o outro que permite expressar a confiança depositada nas competências do bebé e que humaniza a relação desde os primeiros momentos da vida.

Para além daquilo que Lóczy nos transmitiu sobre a presença e os cuidados dos bebés numa instituição, a ternura parece-me ser o fio discreto e essencial do legado de Anna Tardos.

Falarei da ternura enquanto psicanalista perinatal, próxima da tradição da escola psicanalítica de Budapeste e, em particular, de S. Ferenczi.

Je voudrais parler en terme de tendresse dans les relations entre adulte et enfant dans la vie quotidienne et dans les soins. Lorsque l’adulte, dans sa sollicitude, est animé d’une intention authentique d’inviter le bébé à faire avec lui les différents séquences de la vie, le bébé devient sujet de son attention et du soin,  et non objet, pas même un objet précieux. Ces rencontres peuvent être joyeux, ludiques.  Mais pour que le bébé puisse prendre part à ce qui lui arrive, un certain calme, le rythme ajusté, lenteur, et une délicatesse dans les gestes sont nécessaire. Ainsi il peut contribuer à son tour à ce qui se passe pour lui et commencer à coopérer. Aussi simple que ça ait l’air, on parle d’un quotidien qui est tout sauf simple.  

La sollicitude, la manière de faire est issu et nourri de la manière d'être: c’est là où la notion de tendresse prend tout son sens.. C’est un état interne et une manière d'être avec l'autre qui permet de s’exprimer la confiance accordée aux compétences du bébé et qui humanise la relation dès les premiers instants de la vie. Au-delà de ce que Loczy nous a transmis sur la présence et le soin des bébés en institution, la tendresse me semble être le fil discret et essentiel de l'héritage d'Anna Tardos. Je parlerai de la tendresse en psychanalyste périnataliste, proche de la transmission de l’école analytique de Budapest avec S. Ferenczi.