Levédtük a Pikler nevet

Világszerte terjednek a pikleri gondolatok, egyre több országban, egyre többen alkalmazzák munkájukban Pikler Emmi pedagógiai megközelítését, és ez örvendetes jelenség.

Ugyanakkor ez veszélyt is rejt magában, mert előfordul, hogy olyan csoportok, közösségek is használják a „Pikler” nevet, akik nem ismerik igazán Pikler tanításait, nem valósítják meg a gyakorlatban, illetve nem tudják hitelesen közvetíteni a pedagógiáját.

Közös célunknak tartjuk, hogy a pikleri megközelítés hiteles és érvényes átadása érdekében levédjük a Pikler nevet, ezzel is őrködve a felett, hogy e név használata mellett csak pontos információkat, megalapozott ismereteket adjanak át olyan szakemberek, akik megfelelő képzettséggel rendelkeznek. Ez a törekvés a Nemzetközi Pikler kommunikációjában is megfogalmazódott.

Az EU védjegyhatóságánál, a 41. szolgáltatási osztály, vagyis a nevelés-oktatás területén a múlt évben bejegyzésre került a PIKLER elnevezés a Magyarországi Pikler Lóczy Társaság javára. A név használatának a levédése Európán kívül is számos országban-folyamatban van.

A Pikler név hitelességének megőrzése és védelme jelentős költségekkel jár, melyhez a név minden használójának hozzá kell járulnia.

A fentiek értelmében minden szervezettel, amely nevében vagy munkája megnevezésében használja a Pikler nevet licenc-szerződést kell kötnünk, a szerződés főbb pontjai nemzetközileg meghatározottak. A szerződésben a MPLT rögzíti, hogy hány évre, milyen éves díjjal és milyen együttműködési feltételekkel adja át az adott szervezetnek a Pikler név használatát.

A szerződések szövegén folyamatosan dolgozunk, amint elkészül a javaslatunk, elküldjük.

Bízunk benne, hogy a feltételek teljesítése nem okoz majd nehézséget, és együttműködésünk a jövőben is kölcsönösen gazdagító lesz.

>>> Összes <<<