Az első Pikler Emmi díj átadása Genevieve Appell francia pszichológusnak

Szép, szívet melengető eseménynek voltunk a részesei ezen a szerda délután, amikor együtt ünnepeltük Genevieve Appellt, aki elsőként kapta meg a nemrég alapított Pikler Emmi díjat. Az ő határozott kívánsága volt, hogy Budapesten, az egykori csecsemőotthon épületében, azaz a Lóczy Lajos u. 3. sz. alatt vehesse át a díjat.
Eljöttek a régi és a jelenlegi Lóczys munkatársak, az MPLT és a Lóczy Alapítvány több tagja, voltak meghívott „külsős” vendégeink, akik vagy már korábbról ismerték Pikler Emmi munkásságát, vagy mostanában ismerkednek vele.

A világ számos tájáról eljöttek a Pikler Társaságok képviselői, hogy személyesen vegyenek részt a díj átadó ünnepségen. Több társaság szép levélben köszöntötte az ünnepeltet.

Már valamennyien együtt voltunk, amikor megérkezett Genevieve, igaz, kissé a botjára támaszkodva jött fel a lépcsőn, de egész lénye sugározta, hogy jól van, és kellő fizikai, valamint teljes szellemi frissességgel követte a talán kissé hosszúra nyúlt ünnepséget.
Meglepetéssel kezdődött a ceremónia, Bedő Eszter hegedűművész és 3 zenész társa két, az Erkel Ferenc Kamarazenekar tagjai szép magyar tánccal adták meg a hangulatot az estéhez. Szőke Andi és Kelemen Jutka a Bölcsőde és az Alapítvány nevében mondták el, hogyan képviselik napi munkájukban a Pikleri gondolatokat, majd Tardos Anna szép, személyes beszéde következett, amelyben részben méltatta Genevieve szerepét a Lóczy történetében, szakmai életében, másrészt számos, közös munkájukra, sok- sok személyes találkozásukra emlékezett. Pár szóban tolmácsolták a Társaságok jókívánságait a külföldről érkezett vendégek, majd Mózes Eszter a tőle megszokott, néhány szép költői gondolattal zárta a köszöntők sorait.

 

A díj átadása után Appell is szót kért, és újra elmesélte, hogyan találkozott a 60-as évek végén Párizsban egy konferencián először Falk doktor nénivel, aki hevesen ostorozta az akkori nyugat európai szemléletet, ahogy az intézeti gyerekek neveléséről gondolkoztak. Genevieve Appell és munkatársa Mirjam David gyermek pszichiáter felfigyeltek erre a harcos, „vasfüggöny mögötti” gyermekorvosra, és elhatározták, hogy megnézik, mi történik abban a kis budapesti intézetben, ott a Lóczy Lajos utcában. Először 3 napra jöttek, de már akkor lenyűgözte őket a sok, szép gyerek látványa, nem ehhez voltak szokva Franciaországban. Nem sokat értettek abból, amit Piklerrel és Falk doktornővel beszélgettek, de sokat töprengtek, gondolkoztak rajta. Aztán pár év múlva visszatértek, és 2 héten keresztül nagyon intenzíven megfigyelték, hogyan működik a Lóczy, majd megírták könyvüket, amit később több nyelvre lefordítottak, és többek között ebből a könyvből szerzett tudomást a nemzetközi szakma arról, hogy létezik ez a kis csecsemőotthon, a „Lóczy” Budapesten. 
Számomra két, emlékezetes gondolat volt Appell beszédében, amit még így nem hallottam tőle. Az egyik, ahogy Falk doktornőről való első benyomásaira emlékezett: azt mondta, dühös volt erre az ismeretlen, mindent kritizáló hölgyre. DE! Megragadta az a mély tudás, ahogyan a csecsemőkről és a kisgyerekekről beszélt! Ettől hiteles volt, amit mondott. Oda kellett rá figyelni!
A másik szép gondolata az volt, ahogy Pikler főorvos asszonyt méltatta. Róla is kiemelte, hogy micsoda óriási tudása volt a „gyerekről”, egyszerre volt orvos, pszichológus és pedagógus, és ha franciának születik, ma egészen biztos a párizsi Pantheonban lenne a helye.

Nagyon szép este volt!

>>> Összes <<<